nyilván az is jelent valamit, hogy tegnap hajnalban indultunk, és délután fél négy körül már meg is érkeztünk ugyan, de csak most jutottam el odáig, hogy írjak.

viszont ez azért is jó, mert így már az első munkanapomról is tudok írni, és így senki sem fog irigyelni. J

naszóval.

az indulás előtti pár óra eléggé nem volt jó, nem javasolnám senkinek, hogy helyet cseréljen az akkori velem.
aztán valahogy jobb lett, például csak annyi volt a dolgom, hogy ültem. és ami kimaradt, hát az már csöppet sem érdekel (apróságok maradtak ki, így például a bakancsom. de ezért még vissza tudtam menni).
utazni jó, és mivel tényleg csak kirándulásnak fogtam fel, tökjókat aludtam. aztán ettem-ittam, aztán pisiszünetet követeltem olyn 2654-szer, és mindeközben gyönyörű helyeken jártunk. szal kúl volt.
aztán jártunk mediamarktban, ahol vettünk telefonszámot és modemet másik telefonszámmal, aztán a parkolóban a kocsiban ki is próbáltuk, és aktiváltuk, és sikerüüült!
olyan, de olyan boldog voltam, hogy csak na. azt hittem előttem nincs akadály, hiszen nem tudok németül, és mégis utána néztem, és nem tévedtem! tehát boldog is voltam.
kicsivel később letértünk az autópályáról és akkor lett számomra világos, hogy busszal nem sűrűn fogok erre mászkálni, merthogy az utolsó 10 km-en olyan 1200 métert emelkedtünk felfelé, szóval el lehet képzelni a hajtűkanyarokat, és engem egy buszon egyszerre. nahát nem. elég ijesztő az is, hogy legalább egyszer visszafelé is kell menni.
szóval ott már volt para kissé.
érdekes mellékszál, hogy érkezésünk előtt olyan 30-40 km-re tettük meg szokásos benzinkútvizitünket, és már onnan láthatóan kinéztek kicsit, biztos mert nem volt megfelelő az akcentusom amikor azt mondtam, hogy „grüss gott”…. aztán a mosdóban már mást gyanítottam. hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy a tükröt nem az én magasságomnak állítják be, na de ebben konkrétan csak a fejem búbját láttam, és azt is csak ha ugráltam!!!?!?! úgyhogy a kutas bácsik azt hitték, hogy cirkuszból vagyok, én meg azt, hogy minden tiroli nő zsiráf. ebből szerencsére mára kiderült, hogy egyik sem igaz.
na és akkor dobpergés a gyomorban, megérkeztünk. szerettem volna cigizni egyet, mielőtt bementünk, de teljesen felesleges gondolat volt, ugyanis ahogy kiszálltam a kocsiból, már fulladtam. J
na, bementünk, mondtuk a recepciósnak, hogy sziacsá, megjöttünk. mondta, hogy jó, kér személyiket. elvitte, lefénymásolta, visszahozta két másik kártyával, majd beszélt. én csak reméltem, hogy Szilvi érti hogy mit, hiszen bólogatott, de amikor elköszöntünk, kiderült, hogy ez csak egy jófajta trükk volt, hogy ne kelljen beszélnie. mondom hurrá, akkor vegyük át mit tudunk:
a kártya ami a kezünkben igazából egy kulcs, és ezzel jutunk haza. ami pedig valahol van. mondjuk a településen, de ki van írva, hogy Doh'chfirst dolgozók.
illetve tudjuk még, hogy 5 órakor esznek. valakik. valahol. de hogy ez a jómunkás vacsora-e, vagy ez egy általános szabály ott, ahol több a hotel, mint az oxigén, azt csak sejtettük. és azt, hogy hol, na, arról fogalmunk sem volt.
ezt összegeztük, meg kerestük, hogy hol fogunk lakni vajon, amikor egy szinpatikus Doh'chfirstes kisbusz el akart ütni minket. a járdán. kiszállt, nevetett és beszélt (ez túl általános szokásuk nekik errefelé) J. beszélt valami arbeitról, és hogy wilkommen, meg még egy csomó mindenről is nyilván. nagyon kedves volt, így mutogattuk neki a kártyát, és hogy wo (hol)? erre beszállt a kocsiba, és beindította. már kezdtem azon gondolkodni, hogy most káromkodtunk-e vagy ilyesmi, de aztán intett, hogy kövessük. na, kocsiba vissza, követjük. itt már rájöttünk arra, hogy a várható mínusz 30 fok nem csak akkor fog érinteni minket, ha mondjuk kirándulni szeretnénk, hanem minden áldott nap, hiszen a szállás a munkahelyhez képest egy egészen másik helyen van. amúgy egyébként nincs nagyon nagyon messze, kb 10 perc séta. szél nélkül persze.
szóval megláttuk a jövendőbeli szállásunk házát, és közben az új kolléga újfent magyarázott valamit buszokról, meg azok fordulójáról meg hogy valami tilos, de ez nem nagyon jutott el hozzánk. viszont felmentünk megnézni a szobát. a lépcsőházat olyan 10 percig kerestük, újabb 10 percig mentünk felfelé (tehát én már az autóból kiszállva nem kaptam levegőt, hát még cuccokkal a kezemben lépcsőn fel…). aztán kinyílt az ajtó, és éreztük, hogy ez a szauna lesz, nem a szobánk. pedig utóbbi. és hát. nekem fontos a rendezett életkörülmény. ez nem teljesen segít most. van egy csodás franciaágyunk, tehát az egészséges magányra fenntartott tér bruttó 12,5 cm mínusz takaró. nem túl otthonos, sőőőt, igazából meglepő volt az áram a falban (a lépcső például fa. és nyikorog meg mozog). és tényleg 70 fok volt. aztán a következő fordulónál már csak a földszintig jutottunk, ugyanis ott volt egy ajtó, ami korábban nyitva volt, de aztán nem. próbáltuk a bűvös kulcsot, de nem nyílt. már épp mentem volna vissza a kocsiba, amikoris megszólalt egy srác, MAGYARUL, hogy sziahelló, mikor kezdtek? párszor elénekeltük a himnuszt és a nyakába borultunk, és megkértük hogy nyissa ki az ajtót, és akkor holnap kezdünk, ha nem, akkor meg kitudja. hát, magyar, úgyhogy feltépte, és a nyomokat a lengyelekre terelte. J J
na, lepakol, visszamegy, most akkor mi van, mikor jöjjünk, miben, és micsinálni. találkoztunk a főnöknővel, aki szimpi volt, mert lassan beszélt és mondta, hogy reggel 8 (a 8at meg a 6ot mindig kevertem, úgyhogy én pár másodpercre lefagytam).
ettünk, ami hamburger volt képzeljétek, de ilyen svédasztalos, tehát magadnak rakhattad össze, és finnyás vagyok, de ez finom volt! közben meg találkoztunk további 5 magyarral, mert mint kiderült egy egész kolónia éldegél errefelé a munkásszállón.
elmentünk a boltba, ami spar természetesen, és vettünk vizet, hogy ne ájuljunk el. szipogtunk egy kicsit, majd kipakoltunk, attól jobb lett, lezuhanyoztunk, attól még jobb lesz, és el is aludtunk (illetve én, Szilvi nem, mert horkolok képzeljétek J)
na, ugyanez képekben:

a munkanap pedig:

a reggel nem volt gáz, a reggeli inkább. az első mozdulatommal ugyanis kávét szerettem volna inni, és ehhez egy olyan gépet használtam, amire rá se nézhetek kb, merthogy ahhoz csak a konyhafőnök nyúlhat… vicces volt. najó nem, kínos volt.
de ezen túllendültem amikor mondták, hogy takarítsam ki a szaunát. hát gyerünk gondoltam. elképesztő energiával sikáltam mások izzadtságát, amikor eszembe jutott például, hogy ők itt meztelenek szoktak lenni, és ezzel a mozdulattal úgy bevágtam a fejem, hogy csak úgy zengett a szauna. ekkor 9 perce dolgoztam, és ez pont így folytatódott egész nap. igazán remek napon vagyok túl. és az is több, mint pompás, hogy holnap fél hétre!!! kell mennünk.
úgyhogy sajnos többet ma sem tudok írni, de majd legközelebb. 10-15 nap múlva szabadnap is lesz talán..

na, de komolyan; az már BIZTOS, hogy nem ez lesz életem fénypontja/jövője/meghatározó időszaka.

de egyelőre nem döntök el semmit, és ha holnap például fel tudok egyenesedni, akkor lehet, hogy megpróbálom más szemmel látni az ittlét.

az érintetteknek sok puszi!!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.